• Tóth Zsanett

Szépségszalon etikett: "szabályok", amiket a kozmetikus szerint illene betartani

Updated: May 11

Szakértőnk, Tóth Zsanett elárulja, milyen dolgokra érdemes figyelni a szalonban, illetve milyen íratlan szabályokat kellene betartania a vendégeknek, hogy elkerülhessék a legapróbb kellemetlenségeket is - főleg most, járványhelyzetben, amikor különösen fontos, hogy figyeljünk a higiéniára.


Szépségszalon etikett

Mikor bejelentkezünk egy szépségszalonba, illik tudni pár íratlan szabályt. Vegyük sorra azt, hogy ki milyen szolgáltatást vehet igénybe, hogyan jelentkezzünk be egyáltalán egy-egy szolgáltatásra és hogyan mondjuk le időpontunkat. Azt is illik tudni, hogy egyes szolgáltatásokat milyen egészségügyi állapotban nem lehet igénybe venni, végül pedig szót kell ejtenünk a fizetési módokról is - hangsúlyozzakozmetikus szakértőnk, Tóth Zsanett.


A bejelentkezés

Könnyű dolgunk van, ha tudjuk kitől és milyen szolgáltatást akarunk igénybe venni. Amikor eldöntöttük, mit szeretnénk, felhívjuk a szalont/kozmetikust - érdemes felkészülni, naptárt a kezünkbe venni, hiszen jó esély van arra, hogy csak napokkal vagy hetekkel később kapunk időpontot. Mindig írjuk fel, lehetőség szerint állítsunk be emlékeztetőt, hiszen nem minden szépségszalonból küldenek emlékeztető SMS-t vagy e-mailt, és az elfelejtett időpont nagyon kellemetlen lehet neked és kozmetikusodnak egyaránt.

Mi a helyzet akkor, mikor nem tudjuk pontosan, mit is szeretnénk? Sokszor lehetnek olyan gondolatok a fejedben, hogy "szeretnék arckezelést, de nem tudom, melyik is lenne jó a bőrömnek", vagy "szeretnék valamit kezdeni a hajammal - másik színt és fazont -, de nincs pontos elképzelésem". Ezek talán mindenkinek ismerősek... Ilyen esetben készüljünk fel arra, hogy a szalonban töltött időnk változhat, és persze a végösszeg is eltérhet az előre kalkulált ártól.


Ha nem jelensz meg...

Kínos tud lenni, ha a nehezen megkapott időpontunkat le kell mondani, de hidd el, annál kínosabb nincs, mint amikor nem szólsz és nem jelensz meg. Bármi közbejöhet, hidd el, meg fogjuk érteni, viszont azt neked is meg kell érteni, hogy az aznap lemondott időpontodat bizonyos szalonok jogosan fizettetik ki veled, hiszen ha legalább 24 órával előtte szólsz nekünk, akkor a kieső időt pótolni tudjuk, esetleg be tudunk tenni egy másik vendéget a helyedre.



Az egyes szolgáltatások igénybevétele

Arról, hogy ki milyen szolgáltatást vehet igénybe, érdemes a szépségszalon weboldalán tájékozódni. Elsősorban itt a kiskorúakról van szó, ugyanis 18 év alatt szinte midenhol szülői beleegyezésre van szükség. Azt, hogy ezt milyen formában kérik, azt az adott szalon maga eldöntheti. Ami az én véleményem: szeretem, ha szülő jelen van az első pár alkalommal, legyen az gyantázás vagy arckezelés. Fontos, hiszen a gyerkőc félhet az ismeretlentől, félhet, hogy fájni fog neki, így jól jön a szülői támogatás. Nem utolsó sorban azért is fontos, hogy elkerüljük a félreértéseket. Arra is oda kell figyelnünk, hogy ha a fiatalok mégis egyedül érkeznek, ne térjünk el az előre megbeszélt összegtől és jelezzük a szülők felé, mikor elengedjük a gyereket a szalonunkból.

Ehhez a témához kapcsolódóan sokszor felmerül az a kérdés is, hogy ha a gyerkőcre senki nem tud vigyázni, akkor lemondjuk-e az időpontunkat. A válasz egyszerű, ne! Gyere nyugodtan, a legtöbb szépségszalon fel van készülve a kisgyerekek fogadására. Ha gyermekeddel érkezel, kérlek, gondoskodj előre a szórakoztatásáról! Legyen nálatok játék, színező könyv, papír, ceruza, bármi, amivel a kicsi le tudja foglalni magát. Ez azért is fontos, hogy a te kezelésed zavartalan legyen, hiszen te is kikapcsolódni, feltöltődni érkeztél hozzánk. Ugyanakkor tekintettel kell lennünk a szalon többi vendégére is, akik ugyancsak szépülni érkeztek egy nyugodt környezetbe. Másrészről pedig a szalonban drága munkaeszközök vannak, amik amellett, hogy törékenyek, egy kisgyerek kezében balesetet is okozhatnak. Kérünk, ügyelj arra, hogy a picúr a saját játékaival játsszon, ne pedig azzal, amit a kozmetikában vagy a szalonban talál.


Betegség esetén

Ki nem vehet igénybe szolgáltatást egy szépségszalonban? Elsősorban a fertőző betegségben szenvedőkre vonatkozhat ez a kitétel. (Egyébként most főleg, de nem csak most kell odafigyelnünk erre.) Mivel vigyáznunk kell az egészségünkre, így kérek mindenkit, ha fertőző betegsége van vagy lázas beteg, akkor inkább mondja le az időpontját. Ha mégis eljön valaki betegen, nem csak az utána lévő vendégeket betegítheti meg, hanem az adott szakembert/szakembereket is. Ne feledd, ami neked kikapcsolódás, nekünk pénzkereset, senkinek sem jó, ha kiesünk a munkából.


Koronavírus és szépségszolgáltatások

Örömhír mindenkinek, nyugodtan menny kozmetikába, fodrászhoz, műkörmöshöz! Ha a szépségszalon, ahová szoktál járni nyitva van, az azt jelenti, felkészült mindenre még a jelenlegi helyzetben is és elővigyázatos. Biztos lehetsz benne, hogy a szalonban minden alkalmazott egészséges. Hogyan is lehet kivédeni? Szépségszalonok megtehetik, hogy egyszerre csak egy vendéggel foglalkozzanak, megtehetik, hogy maszkban dolgozzanak, megtehetik, hogy mindent fertőtlenítsenek. Összegezve: nyugodtan szépülj, mert ennyi jár neked!

0 views

©2019 by slimbody studió. Proudly created with Wix.com